Apró dolgok-nagy világ

Mert amíg te egy szó nélkül tovább léptél, addig nekem meghasadt a szívem. Amíg te eltűntél, én végig csak téged kerestelek. Amíg nem tudtam rólad semmit, azt kívántam bár itt lennél velem. Amíg te másokkal vígadoztál, én újra és újra próbáltam összetenni magam. Amíg te nyugodtan aludtál, én csak…

Emlékszel, mikor még mindent megtettél volna értem? Én igen. Emlékszel, mikor alig vártad, hogy végre megfogd a kezem? Én igen. Emlékszel, mikor azt mondtad, hogy csodálatos vagyok? Én igen. Emlékszel, hogy féltem az érzéseidtől? Én igen. Emlékszel, hogy azt mondtad, te vagy az, akiben tényleg…

Hiányoztál. Magam sem tudtam, de így volt. Addig a percig nem voltam vele tisztában, míg újra nem láttalak. A bús, szomorú arcodat, mely azért sírt némán, hogy velem legyen. A szemeidet, melyekben örökre el tudtam volna veszni. A két karodat, mely mindig oly óvón védett. Hiányoztál. Nem tudtam, hogy…

Eszembe jutsz még? Igen. Gondolok e még rád? Nem. Már nem. Néhány megfakult emlék suhan át gondolataimban, de onnan tovább is lép. Nem akarom már, hogy velem légy. Nem hiányzik már semmi belőled. Mert ma már tudom, nem téged szerettelek. Hanem azt, akinek mutattad magad. Akinek elképzeltelek, akinek…

Tudod mi a baj? Az, hogy azt hittem egész életemben rád vártam. Azt hittem te vagy az, akire szükségem volt, akit nekem szántak. Úgy gondoltam, megérte a sok szenvedés és várakozás, mire megérkeztél. De tévedtem. Nem te voltál. Nem téged szántak nekem. Pedig minden olyan jól indult. Igazi filmbe…

El kell engedned. Tovább kell lépned. Nem érdemel meg. - suttogták. Nem akartam, hogy eltűnj az életemből. Nem akartam, hogy vége legyen. Nem akartam elengedni azt, ami köztünk volt. Nem akartalak elfelejteni. Fájt minden lélegzetvétel, amit nélküled kellett vennem. Minden nap, amikor nem mondhattam…

Mától nem úgy gondolok rád, mint aki volt. Mától egyszerűen tovább lépek rajtad. Mától számomra halott vagy...Már nem engedem, hogy hiányozz a reggeli ébredésekből. Már nem tartok több helyet neked a szekrényben, mintha bármikor visszatérnél. Már nem óvom az itt hagyott ruháidat, mától túl lépek…

Üres vagyok. Üresen sétálok végig a napsütötte utcákon. Nem jelent már semmit. Nem érzem a napfény boldogító melegét. Nem látom a boldogságot. Nem látom a célt. Üres lett minden. Megfakult minden. Már nem tudom megtalálni a kis dolgokban a szépséget. Nem látom meg a jót. Csupán céltalanul bolyongok…

Már tudom, hogy nem szerettél. Tudom, hogy nem szerelem volt az, amit felém közöltél. Talán csak egy vágy. Egy múló akarat. Talán csak meg akartad tapasztalni, milyen az, ha van melletted valaki. Csak játszani akartál. Nem szeretni. Nem kellettem eléggé. Mert nem akartál. Nem akartad. Nem akartad…

Telnek a napok, levetett emlékek fátylát viselem. Újabb éjszaka, újabb megpróbáltatás. Túl élem a nappalt, a délutánt, mosolyogva fordulok az emberek felé, mintha nem fájna semmi. Mintha nem tettek volna tönkre. Mintha nem bántottál volna. Mosolyogva élem túl. És azt hiszik jól vagyok... Hazaérek…