Mától nem úgy gondolok rád, mint aki volt. Mától egyszerűen tovább lépek rajtad. Mától számomra halott vagy...Már nem engedem, hogy hiányozz a reggeli ébredésekből. Már nem tartok több helyet neked a szekrényben, mintha bármikor visszatérnél. Már nem óvom az itt hagyott ruháidat, mától túl lépek rajtad. Már nem kelek fel sírva az éjszaka közepén, és nem hagyom bekapcsolva a TV-t, hogy újra álomba merüljek. Már nem engedem, hogy eszembe juss. Mától nem lábad könnybe a szemem, ha meghallom a neved. Mától nem hagyom, hogy felzaklass.
Nem engedem, hogy a közös emlékeink újra a padlóra küldjenek. Nem engedem, hogy tudatt alatt velem légy. Nem engedek a szép emlékeknek, a szerelemnek, mi egykor miénk volt. Nem engedem, hogy gyengévé tégy. Nem hagyom, hogy meglássalak másban, hogy a hangod a fejemben csengjen. Nem gondolok arra, milyen naívan boldog voltam veled.
Mondanám, hogy elengedlek, de tudom, teljesen mégsem tudlak. Várok a pillanatra, a napra, amikor egyszerűen csak kiszállnak belőlem az emlékeink. Amikor már nem kell erőlködnöm azon, hogy ne gondoljak rád. Hogy ne tegyem fel magamnak a kérdést, hogy: "Miért?" Mert el fog jönni, hisz mindig eljön. Amikor már nem fog érdekelni semmi, ami veled kapcsolatos. Amikor már nem foglak félteni. Nem fog érdekelni, hogy hogy vagy. Nem fogok arra gondolni, hogy mi lett volna, ha... Mert eljön még az idő, amikor elfelejtelek. Amikor már nem fogsz fájni. Amikor boldogan mosolyogva kijelenthetem: Túl vagyok rajtad! És remélem eljön az a nap, amikor még te fogsz könyörögni, hogy bocsássak meg, és akkor én csendben elsétálok, ahogy te tetted velem...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.