Csak eszembe jutottál. Mint mindennap. Csak eszembe jutott a szemed, ahogy rám nézett. Eszembe jutott, ahogy egymásra néztünk. Amikor még akartál. Csak egy kicsit eszembe jutott az illatod, amit azóta sem felejtettem el. Ami csak úgy megcsap, amikor rád gondolok. Csak egy kicsit hiányzol. Csak eszembe jutott a kezed érintése, ahogy végig simult az arcomon. A karod ölelése, amelyben örökre el tudtam volna veszni. Csak egy kicsit úgy éreztem, hogy melletted biztonságban vagyok, és soha nem érhet semmi baj. Csak egy kicsit csalódtam.
Csak egy kicsit csalódtam, mert nem vigyáztál rám. Csak egy kicsit. Csak egy kicsit feltörtek az emlékek, mert veled voltam boldog. Csak egy kicsit azt hittem, hogy te is az voltál. Csak egy kicsit fáj, hogy nem láthatlak minden nap, hogy nem nézhetek rád. Csak egy kicsit fáj, hogy nem ébredek melletted, és nem ölelsz már át. Csak egy kicsit hiányzik az élet, veled. Csak egy kicsit néznék a szemedbe és ölelnélek egészen szorosan. Csak egy kicsit maradnék még veled, amíg véget nem ér az élet. Csak egy kicsit maradhatnál...csak egy kicsit...velem.
Csak egy kicsit felejthetném el, hogy mennyire becsaptál. Csak egy kicsit lennék már túl rajtad. Csak egy kicsivel szeretnélek már kevésbé. Csak egy kicsit ne akarnálak már. Csak tűnnél már el a fejemből és a szívemből...csak egy kicsit...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.