Baszd meg! Ha lehetne, csak ennyit üzennék neked. Talán ebben benne van minden. Minden fájdalom, minden keserűség, minden csalódottság. Minden, amit talán most érzek. Nem akartam ezt, nem akartalak megismerni, mert tudtam, hogy előbb vagy utóbb te is csak fájdalmat okozol. Nos, jóval előbb jött, mint amire számítottam. Pedig mint oly sokan, te is esküdtél, hogy te más vagy, te nem hazudnál nekem, te őszinte vagy és benned bízhatok. Persze...és én elhittem. Elhittem megint, mert te is másnak tűntél, mint oly sokan. Találkoztunk, megnevettettél, ekkor hintetted el, hogy ebből még lehet valami.
Azt mondtad más vagyok, hogy csodálatos vagyok, hogy ez egy filmbe illő találkozás volt. Jól érezted magad velem, legalábbis ezt mutattad. Aztán együtt aludtunk, úgy, mint mással egyikőnk se még. Összebújva...te voltál a nagy kifli, én a kicsi. Egész éjszaka vigyáztál rám. Fura volt, mégis jó. Aztán megvolt az első közös reggelink is, ami persze nem jött össze, mert épp nem volt konyha. De ez volt a mi időnk, ez volt az első közös bénázásunk, amikor is megbeszéltük, hogy már biztos, hogy ketten együtt nagy pechesek vagyunk. Mégis..te voltál az én szerencsém, és én a tiéd...legalábbis ezt hazudtad.
Imádtam, hogy sokáig alszol, hogy egy óra volt, mire reggel magadhoz térsz. Szerettem nézni, hogy hozzám bújsz, amikor ébredezel. Szerettem, ahogy mindent beleadva átölelsz, mintha nem akarnál elveszíteni. Ahogy csókoltál és csókoltalak, abban benne volt minden vágy...legalábbis én úgy éreztem.
Azt mondtad nehéz időszakon vagy túl. Elmondtam, hogy én is. Mindketten boldogok akartunk lenni, és megtaláltuk egymásban. Megmutattad hogy kell palacsintát feldobni a levegőben, én elvittelek olyan helyekre, ahol még nem jártál. Mindketten szerettünk volna kirándulni, terveztünk...hosszabb távra...kimondtad, hogy szeretsz, azt hittem ennek volt jelentősége. Kiderült, hogy csak egy szó volt, amit úgy használtál, mint bármelyiket.
Aztán eltűntél. Nem volt már kis kifli, nagy kifli az ágyban. Nem voltak már közös reggelik és vacsorák. Nem volt lustálkodás, sem jó reggelt üzenet. Nem vártál már az ajtóban, mikor értem jöttél. Nem volt több "kincsem", sem "életem". Nem voltam már a szerencséd.
Meggyűlöltem a kedvenc helyeimet, mert ott jártam veled. Azóta nem sütöttem palacsintát, mert rád emlékeztet. Már nem alszom az ágy szélén, mert nem vagy ott, hogy hozzám bújj. Többé már nem húzom fel az ébresztőt korábbra, mert nem kell, hogy felébresszelek. Már nem mondom, hogy szeretlek, mert elvetted a szó igaz jelentését. Elvittél mindent, és meg sem magyaráztad, csak itt hagytál egy sablonos üzenetet, hogy "nekedmostegyedülkelllenned". Remélem megérte.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.