Apró dolgok-nagy világ

Mától nem úgy gondolok rád, mint aki volt. Mától egyszerűen tovább lépek rajtad. Mától számomra halott vagy...Már nem engedem, hogy hiányozz a reggeli ébredésekből. Már nem tartok több helyet neked a szekrényben, mintha bármikor visszatérnél. Már nem óvom az itt hagyott ruháidat, mától túl lépek…

Üres vagyok. Üresen sétálok végig a napsütötte utcákon. Nem jelent már semmit. Nem érzem a napfény boldogító melegét. Nem látom a boldogságot. Nem látom a célt. Üres lett minden. Megfakult minden. Már nem tudom megtalálni a kis dolgokban a szépséget. Nem látom meg a jót. Csupán céltalanul bolyongok…

Már tudom, hogy nem szerettél. Tudom, hogy nem szerelem volt az, amit felém közöltél. Talán csak egy vágy. Egy múló akarat. Talán csak meg akartad tapasztalni, milyen az, ha van melletted valaki. Csak játszani akartál. Nem szeretni. Nem kellettem eléggé. Mert nem akartál. Nem akartad. Nem akartad…

Telnek a napok, levetett emlékek fátylát viselem. Újabb éjszaka, újabb megpróbáltatás. Túl élem a nappalt, a délutánt, mosolyogva fordulok az emberek felé, mintha nem fájna semmi. Mintha nem tettek volna tönkre. Mintha nem bántottál volna. Mosolyogva élem túl. És azt hiszik jól vagyok... Hazaérek…

El kell, hogy engedjelek. Nem mehet így tovább. Nem akarok folyton rád gondolni. Nem akarok folyton arra gondolni, hogy neked már csak egy múló pillanat sem vagyok. Egy megfakult emlék, talán még annyi sem. Csupán egy homály a múltból, ami időzött nálad, aztán tovatűnt. Voltam én fény, ami…

Csak az ágy üres oldala maradt utánad, az itt felejtett pólóid, amelyeken már az illatod sem érzem. A megfakult fényképeink, melyeken mintha nem is mi lennénk. A hazugságból kapott virágcsokrok maradtak utánad, melyeknek már semmi értelmét nem látom. A közös szobánk, amiről azt hittem a mi kuckónk…