Vicces. Vágysz valamire, aztán megkapod. És mikor megkapod, már nem tűnik olyan ragyogónak, már nem olyan egyedi és különleges, mint amilyennek akkor láttad, amikor még nem a tiéd volt. Elvesztette különlegességét, olyanná vált, mint a többi. Amíg elérhetetlen távolságban volt tőled, addig kellett, epekedve vágyódtál utána, és most, hogy az orrod előtt van, sőt, már a tiéd, semmit nem jelent; kopottnak tűnik, jelentéktelennek és kevésbé érdekel már. Miért? Mert valóra vált? Mert végre nem kell minden egyes nap megbirkóznod azzal, hogy fájón vágyódsz utána? Miért dobod el azt, amit valaha annyira akartál? Miért vágyunk egyre többre és feledjük el azokat, amiket már megkaptunk? Talán jobb, ha néha egyes vágy, csak vágy marad, így legalább megmarad abban a fényében, amelyben oly' csodásan pompázott...