Már tudom, hogy nem szerettél. Tudom, hogy nem szerelem volt az, amit felém közöltél. Talán csak egy vágy. Egy múló akarat. Talán csak meg akartad tapasztalni, milyen az, ha van melletted valaki. Csak játszani akartál. Nem szeretni.
Nem kellettem eléggé. Mert nem akartál. Nem akartad. Nem akartad megpróbálni, nem akartad, hogy igaz legyen. Meg se próbáltad. Annyit sem mondtál, hogy ne haragudjak. Nem mondtad, hogy ez a te hibád. Nem mondtad, hogy nem nőttél még fel a feladathoz. Nem mondtad se az elején, se a végén. Te csak magadnak akartál jót. Te csak magadat nézted. Téged nem érdekelt, hogy megbántasz, nem érdekelt, hogy kihasználsz. Mert ezt tetted. Nem foglalkoztál az érzéseimmel. Az életünkkel. Egy perc alatt semmisítettél meg mindent. Engem. Minket.
Nem az fáj már, hogy nem vagy itt. Az fáj, hogy hogy mentél el. Az fáj, hogy csalódtam. Benned. Benned, akiben azt hittem sose fogok. Mert elhittem, hogy Te vagy az az egy, aki más. Aki sose bántana. Aki sose okozna csalódást. Mert megígérted. Azt mondtad örökké szeretni fogsz. Azt mondtad sose hagysz el. Hogy ami köztünk van az örök, és senki el nem veheti. És igazad volt, nem vette el senki más, csak te dobtad el. Engem. Minket...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.