Még, ha soha nem is fogta a kezem, mindig éreztem érintésének lágyságát. Még, ha soha nem is úgy nézett rám, én mindig csak úgy tudtam ránézni. Még, ha el is felejtettem, mélyen mindig bennem élt. Nem éltünk meg egyetlen romantikus percet sem együtt, mégis úgy éreztem az összeset meg tudná adni nekem. Bár csak távolról figyeltem, mégis közelinek tűnt, mintha apró kis léptekkel közelednék felé, de valahogy soha nem tudtam elérni. Csak egyre távolabb került...Még, ha nem is tudta soha, még, ha egyedül is érezte magát, én mindig rá gondoltam. Számomra róla szólt minden romantikus film, minden lassú zene és akárhányszor az eget kémleltem, csak rá tudtam gondolni. Az éjszakám volt, s a nappalom, egy tökéletes álom, melynek tökéletessége már-már zavarba ejtett... (...)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.