Mert, ha kinyitod a szíved minden beáramlik. Képes leszel szeretni és hagyni fogod, hogy megbántsanak. Nem kényszerből, nem kötelezően, de ezáltal azt is elfogadod, hogy bármikor megsebezhetnek. Kudarcok sorozata után elzárkózunk, mélyen elrejtjük a szívünket, hogy onnantól aztán senki ne férjen hozzá, mert nem tehetik meg még egyszer, hogy összetörik...Félünk attól, hogy egy újabb csalódást nem bírna ki, aztán rájövünk arra, hogy a félelem, az örökös rejtegetés nem vezet sehová, mert érzelmek nélkül nem érdemes élni. Felesleges, üres vegetálás az egész.
Eldönteni azt, hogy érezz, hogy merd újra megnyitni a szíved, nem egyszerű, de nagy bátorságra vall. Mert kell. Szükséges. Hagyni, hogy beférkőzzön és helyet csinálni neki. Akarni, hogy részese legyen az életednek, ne csak átsuhanjon rajta. De ne engedd bárkinek; legyen méltó hozzád, hagyd hogy ő akarjon és ne csak megfelelj neki...ne áruld a szíved, csak tedd ki a kirakatba és hagyd, hogy a megfelelő rátaláljon, mert bevonzod, mert azé lesz, aki méltó rá, aki képes vele bánni, akinek nemcsak egy leszel a sok közül.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.