Elhagyás. Kilépés az életből, az életedből. Valami megszűnik. Valami megmagyarázhatatlanul nagy és üres tátongó űr marad. Szinte zeng az egész, üvölt a csend és nem tudod mit kezdj ezzel. Mert, mit tehetnél? Igazából a legegyszerűbb, ha mindent hátrahagyva csak tovább lépsz, és sosem nézel vissza. Mert az a múlt; az a fájdalmas, legszívesebben kitépnéd az egészet a szívedből és soha többé nem kezdenéd újra érzés, képes százszor és ezerszer, újra meg újra visszahúzni, lehúzni, megtántorítani...ne engedd! Ne keresd a miértekre a válaszokat, mert nincsenek. Ha a falat kaparod, ha Sherlock-ként nyomozol se találsz olyan válaszokat, amik számodra elfogadhatóak lennének, mert néha sokkal jobb tudatlanságban maradni, mint a válaszokat megtudva azokon tovább morfondírozni...
Ahogy a nagy bölcsek tartják, ami a tiéd, az a tiéd, az mindig is az életed része lesz és tehet bárki, bármit, onnan sosem fog kikerülni. De, ha eltűnik, ha elhagy, ha kilép vagy ha elviszik, akkor meg nincs értelme keseredni miatta, napokat ágyban töltve bámulni az értelmetlen sorozatokat. Egyszerűen csak túl kell élni és elfogadni, hogy nem neked szánták, csupán egy átsuhanó légörvény volt az életedben, ami ugyan nagy vihart és zűrt kavart, de még ez után is ki tud sütni a nap; a többi meg már csak rajtad áll.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.