Ülsz az ágyon, az elmaradhatatlan és nélkülözhetetlen laptoppal magad előtt. És írsz. Vagy épp filmet nézel, miközben hallgatod ahogy az esőcseppek kopognak az ablakodon. Ez a szürke, zord, hideg idő teljesen az uralma alatt tart, elvarázsol, elálmosít, álmodozásra késztet. Miről álmodsz? Felidézel egy régi emléket vagy eseményt, ahol mondjuk hét ágra sütött a nap. Vagy átgondolod a holnapi teendőket. Vagy egyszerűen csak hagyod szárnyalni a fantáziád. Igen. Talán épp az ágyadon fekszel, magad mellé pillantasz és ott van Ő. Nem szóltok egymáshoz, mert ez így most tökéletes. A csend tökéletesen beillik abba a pillanatba. Nem is akarsz megszólalni, mert elég, hogy ott van melletted. Biztonságot sugall. Sőt, akár végig néma maradnál, csak legyen ott, mindig. Aztán megfogja a kezed és végre megszólal: "Hiányoztál!" És te csak nézed és mosolyogsz, mert igen, végre kimondta, és Ő mondta ki. A pillanat tökéletes, a helyzet tökéletes és az életed is az lenne, ha nemcsak álmodoznál megint. És puff, az élet pofán vág, mert egy pillanatra kizökkentél a valóságból. De megérte. Nagyon is.
Esős délutánok, erre vagytok nagyon jók, hogy álmodozzunk, hogy a félhomályban elmerengjünk és megengedjük magunknak, amit egy napsütéses vagy kevésbé magányos délután nem tehetnénk meg, mert nem élhetünk minden egyes nap az álmaink mögött. Bár a valóság fájdalmasabb, mégis ezerszer szebb, mint egy álomkép, amely bármikor kipukkanhat.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.