Ha megpusztulok se tudlak elengedni. Próbáltam. Hidd el, én próbáltam. Sőt, olyan erősen akartam, mint eddig még semmit. De nem ment. Küzdöttem ellene, harcoltam minden erőmmel, de egyszerűen nem sikerült. Képtelen vagyok ezt legyőzni, képtelen vagyok újra és újra szembeszállni vele. Én már nem tudok a szívemnek parancsolni. Egyszerűen nem megy. Visszafogtam, csitítottam és próbáltam másra figyelni. Nem használt. Nem érdekelte senki és semmi. Csak az az egy, amit már soha többé nem kaphat vissza. És ezt tudja nagyon jól, sőt ésszerűen nem is akarná soha, csak ez a szív…ez ront el mindent, megfertőz teljesen. De megpróbálom, még egyszer, utoljára: képes vagyok hátat fordítani és elmenni, nem ígérem, hogy nem nézek majd vissza, de ígérem, hogy egy szót sem fogok szólni…csak csendben, könnyekkel a szememben végleg elsétálok…
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.