Egyszer a mesék is véget érnek. Egyszer a jónak is vége szakad. Elmúlik. Mintha sose lett volna. Egyszer mindenki elmegy. Elveszíted az embereket az életedből, aztán kapsz helyettük másokat. De az elvesztés pillanatában ezt még nem tudod, és el sem akarod fogadni. Pedig hidd el, így van. Egyszer mindennek vége kell, hogy legyen. Vannak olyan helyzetek, amikor már a remény sem jelent semmit. Ahol már ő sem tud segíteni. És ilyenkor tudnod kell elsétálni, jó messzire, és vissza sose nézni. Egyszerű. Mégis borzasztó nehéz. Bár élhetsz a rég meghalt és kifakult reménnyel együtt, de annak mi értelme? Saját magadat bántod vele. Ne tedd! Szeresd magad annál jobban, mint hogy fájdalmat okozz a lelkednek. Mert bár lehet egy idő után eltűnnek azok a hegek, amik megsebeztek, de idővel majd szépen visszajárnak és kísérteni fognak. Mert semmitől sem szabadulhatsz meg örökre, de legalább tehetsz róla, hogy ne okozzon fájdalmat újra és újra...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.