Klasszikus eset. Besétál az életedbe a hőn áhított "szőke herceg, fehér lovon". Elkápráztat. Levesz a lábadról meg minden, ami meg van írva. Mosolya csodásan fest, szinte már fogkrém reklámba illő. Tökéletesnek tűnik. Sőt, az is, hiszen abban a percben eldőlt, mikor megbabonázott. Valami tündérport szórhatott rád, mert egyszerűen nem tudtál neki ellenállni. De a por elfogyott. És csalódott lettél. Leomlottak a rózsaszín fátyolfelhők és megláttad a csúf igazságot. Ami egykor ragyogott, már csak halványan pislákol. Ami mesébe illő csodának tűnt, most szertefoszlott. Elvesztette fényét, már nem volt olyan figyelmes és megértő, mint egykoron. Érdeklődését másra vetítette ki. Miért? Mert nem volt neki elég mindaz a jó, amit már megszerzett, többre vágyott, irreálisan többre. A hercegek már csak ilyenek, mindig több és több kell nekik, mindegy honnan jöttek, nem fognak megváltozni.
És bár a por elfogyott, a herceg elillant, még nincs veszve semmi. Mert vannak valódi, igazi hercegek, még ha nem is lóval érkeznek, ha nincs is poruk, hidd el, képesek lesznek még elkápráztatni; csak újra merned kell kinyitni a szíved és sosem szabad leragadni...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.