Sírhatsz. Zokoghatsz. Lekaparhatod a tapétát a falról. Úgysem lesz jobb semmi, nem hozod vissza, azt, ami elveszett és nem teheted vele semmisé, ami már megtörtént. Ne sírj. Vagy mégis, sírd ki magad, sírd ki a fájdalmat, használj el egy egész szobányi zsebkendőt, de aztán elég! Töröld le a könnyeket, emeld fel a fejed és légy erős. Cseréld le a karikás szemeidet; csillogó, vidám, életteli bájra és mosolyokra. Rengeteg mosolyra. Mert csodákra képes, rengetegre lesz szükséged belőle, de mint tudjuk, ingyen van és az egyik legcsodálatosabb arcmimika. Tehát, csak mosolyogj, és mutasd meg annak az elvesztett valaminek, hogy boldog vagy, hogy megy tovább az élet - még, ha egy időre meg is állt -. Ne foglalkozz azzal, amit már egyszer elvesztettél. Ne hagyd, hogy újra hatalmába kerítsen. Kerüld ki, lépd át, törd össze, csak ne engedj neki újra; mert lehet, hogy lesz még egy szobányi zsebkendő, de a szívedet ki ragasztja újra össze?
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.