Ott van előtted az a boldogságnak nevezett valami. Látod. Érzed. Mosolyog rád, már-már a képedbe vigyorog, hogy "gyere kapj el, itt vagyok"! És te mész utána, szinte már kergeted. De miért ne tennéd? Hisz mosolyog, boldog, rád nevet. Csillog, mint valami gyémánt. És ez a ragyogás képes elfeledtetni veled, hogy a boldogság együtt jár a fájdalommal, a csalódással. A fény mindent elvakít. Hisz reményt ad. A sötétség után újra elhiteti veled, hogy csak Ő létezik, hogy nincs többé sötétség. És te ezt elhiszed. De amikor a közelébe érsz, meglátod, hogy a mosoly nem az az őszinte, tiszta fény, ami eleinte olyan tisztának tűnt. Már látod, hogy nem minden csupa boldogság és fény. Mert nem létezik mosoly, könnyek nélkül. Szerelem, bánat nélkül. Ahogyan nem létezik napsütés, eső nélkül sem.
És mikor felfogod, hogy talán nem azt kergeted, ami igazán neked való, akkor megállsz. Eltöprengsz, hogy vajon ez még nem a te utad? És tudod, ha egy kis bizonytalanságot is érzel a kergetett vágyban, akkor valóban nem az a te utad...valami mást kell követned; mert bizonytalanságra nem építhetsz, ahogyan egy házat sem húzhatsz fel, ha nem áll biztos alapokon. Előbb ismerd meg azt, amit annyira akarsz. De légy türelmes! Sose akard teljes szíveddel, mert nem biztos, hogy azzal találod magad szembe, amire számítottál.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.