Milyen lenne, ha látnánk életünk elkövetkező napjait? Ha kapnánk egy 2 perces tömör, rövid változatot, mint egy előzetest, az életünkből? Tudni, hogy mit fogunk átélni, mi vár ránk...és meg van írva, onnantól kezdve, hogy láttuk, még csak az esély sem lenne meg, hogy változtathatunk rajta. Megérné? Megéri tudni bármit is előre? Hisz a valóságban annyira félünk, rettegünk a csalódástól, épp ezért sokszor nem merünk lépni, mert nem látjuk a végét...és ha látnánk? Ha látnánk, hogy úgy is csalódunk, könnyebb lenne? Nem...mert pont attól szép és szomorú is egyben az élet, hogy várunk, várunk valamire, amiről nem tudjuk, hogy végződik, vagy elkezdődik e egyáltalán...várunk a szerelemre, a barátságra, egy jobb életre vagy álmaink beteljesülésére...valakire, aki messze van, aki talán sosem érkezik meg. És, ha mégis? Akkor ne habozz, akkor lépj, indulj felé gőzerővel, rohamozd meg, de ne teperd le...csak légy mellette, akard és várd ki, hogy meglásson...és onnantól egy teljesen új, közös filmet írhattok majd együtt.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.